2016. augusztus 13., szombat

Vissza az önszeretethez

És itt vagyok újra! Hosszú hallgatásom oka nem a tunyaság vagy az érdektelenség volt. Megszületett csodás kisfiam, Zsombor, és az elmúlt hónapokat teljesen neki szenteltem. Persze rengeteg téma eszembe jutott, amiről írhatnék, ami mostanában foglalkoztat. Az első az út az önkritikától (mint kezdő anya magas fokon művel(t)em) az önutálatig, illetve hogy miért nem élünk önszeretetben. 

Amikor megszületünk és lassan-lassan kialakul az énképünk, a saját nagyságunkban szeretjük magunkat. Tökéletesek vagyunk, és ezt egészen addig így látjuk, amíg a környezetünk ki nem pukkasztja az álomlufit. De vajon tényleg álomlufi lenne? Mire lennénk képesek, ha elfogadnánk, mi több, szeretnénk magunkat úgy, ahogy vagyunk? Nagyobbacska orr ide, zsírpárna oda?

Egy valamit le kell szögeznem, önmagunk elfogadása és szeretete nem egyenlő a hamis önképpel, amikor valaki azt hiszi, hogy ő ilyen vagy olyan, és ennek megfelelően viselkedik. Az önszeretet az, amikor elfogadjuk magunkat minden tulajdonságunk tudatában, és szeretjük mindezeket magunkban, mert ezek alkotnak minket, ezektől leszünk különlegesek.

Mi történik általában? Ha nem a szüleinktől, akkor az óvodában, iskolában, munkahelyen kritikákat kapunk. Ez nem jó, ne így csináld, gyorsabban, hogy nézel ki, kövér vagy, gizda vagy, túl okos vagy, túl buta...a felsorolást a végtelenségig lehetne folytatni. Önértékelésünk a húszas éveinkre olyan mértékű károsodást szenved, hogy ember legyen a talpán, aki képes helyreállítani. A végén már el is hisszük a rengeteg bugyutaságot, tökéletes önkritikánk lesz, ami idővel akár önutálattá is válhat, a személyiségünk torzulását eredményezve.

Mennyivel egyszerűbb lenne, ha mindenki elfogadná a másikat olyannak, amilyen. Ha nem kritizálnánk egymást, ha azt a rengeteg energiát, amit mások piszkálásával töltünk, saját magunk építésére fordítanánk? Olyan elképzelhetetlen? Az egész önmagunk megszeretésével és a megfelelési kényszer elhagyásával kezdődik. El kell fogadnunk magunkat olyannak, amilyenek vagyunk. Ha ez megvan, lassan megszeretjük azt az arcot, aki a tükörből visszanéz ránk. Innen pedig egyenes út vezet mások elfogadásához, szeretetéhez.

Tehát ha ezt megfordítjuk, mondhatjuk, hogy aki másokat kritizál, esetleg irigykedik, az a saját maga iránt érzett frusztrációját vetíti ki, és egy nagyon-nagyon hosszú önismereti út előtt áll.

Íme néhány gyakorlat az önszeretet fejlesztésére:

- Mosolyogj minden nap a tükörképedre!
- Mondd el minden nap a tükörképednek, hogy "Szeretem magam!"
- Írd össze azokat a tulajdonságaidat, amiket szeretsz magadban.
- Bocsáss meg azoknak, akik bántottak! (Tudom, hogy nehéz, de hidd el, megéri!)
- Ha valaki kritizál, ahelyett, hogy támadnál, csak kérdezd meg: "Miért bántasz?" "Miért teszed ezt?"
- Tégy minden nap valamit magadért! (Tölts 10 perccel többet az ágyban! Menj futni! Látogasd meg a fodrászod! Menj moziba! stb.)

Higgyétek el, a boldogság tesz a legszebbé!

Forrás: http://kavadasinsurance.com

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése