2014. szeptember 28., vasárnap

Ítélkezünk - de minek?

Néha olyan helyzeteket hoz az élet, amikor meglepődünk saját magunkon. Elég egy külföldi utazás ahhoz, hogy megváltozzon bizonyos dolgokhoz való hozzáállásunk, bizonyos emberekről alkotott véleményünk, hogy összehozzon olyanokat, akik különben sosem találkoztak volna, akik sosem kerültek volna közelebb egymáshoz.

Mi ennek az oka?

Az ismeretlenül ítélkezés. Az, hogy mások véleményére hagyatkozunk, ahelyett, hogy mi magunk megismernénk embereket, dolgokat, helyzeteket. Elfogultak vagyunk bizonyos személyekkel szemben, másokat meg minden előzetes indok nélkül elítélünk. Elítéljük, mert rosszat szólt egy szerettünknek, mert másképp öltözik, másképp viselkedik, mert nem olyan, mint a többiek, vagy nem felel meg az elvárásainknak.

Az elvárásainkra nagyon oda kell figyelnünk, ugyanis akár korlátozó hiedelmek is válhatnak belőlük. A korlátozó hiedelmek pedig félelmeinket erősítik, és értékrendünket torzítják.

Egy másik lehetséges következménye annak, hogy ismeretlenül ítélkezünk, illetve hogy felesleges elvárásaink vannak, a düh és a harag érzése. Haragszunk, mert nem értjük a miérteket, mert nem látjuk át az egész helyzetet. Pedig a harag, a düh ugyanúgy, mint az elvárások, illetve az ítélkezés, negatív töltetűek, nem építenek.

Ahhoz, hogy ne ítélkezzünk feleslegesen, hogy a negatív érzéseket elkerüljük, és hogy gondolataink építő jellegűek legyenek, a legjobb megoldás, hogy ismerjünk meg minden embert saját magunk, éljünk át minden helyzetet, vegyük górcső alá a dolgokat, hiszen utána tudunk csak hiteles véleményt alkotni. Ami pedig nagyon elgondolkodtató, hogy a környezetünk visszajelzései minket tükröznek, bennünk vannak.


2014. szeptember 14., vasárnap

Panaszkodom, tehát vagyok?!

Elegem van az állandó panaszáradatból. Rossz a világ, vacak a munkám, rettenetes a kedvem, túl kövér vagyok, nem kellek senkinek, nem szeret senki, nincs időm semmire, utálok emberek között lenni...

Egyszerűen nem akarom ezt hallgatni tovább. Tisztában vagyok vele, hogy mindenkinek megvan a joga a szabad véleménynyilvánításhoz, de nekem nem kötelességem asszisztálni hozzá. 

A panaszkodásnak egyetlen ellenszere van: a tett. Vacak a munkád? Keress másikat! Túl kövér vagy? Fogyj le! Rossz a világ? Rettenetes a kedved? Nem kellesz senkinek, vagy éppen nem szeret senki? Nincs időd semmire? Tegyél ellene! Hidd el, emberek között lenni csak addig borzalmas, amíg nem értékeled az életed. 

Miért nem teszel a panaszkodás ellen? Neked jó így? Nem hiszem. Akkor cselekedj! Ne hagyd, hogy a panaszkodás bekebelezzen! Ha körülnézel a világban, rengeteg nálad rosszabb sorsú, szegényebb, kövérebb stb. ember létezik. Ha állandóan negatívan gondolkozol, csak negatív dolgokat fogsz bevonzani magadnak. Próbáld meg meglátni a jót először a nagyobb dolgokban, aztán az emberekben, majd minden apróságban. Tedd a mindennapjaid részévé a pozitív gondolkodást! Élj meg minden pillanatot, légy büszke magadra, keresd mások társaságát! És ne feledd, cselekedj!



2014. szeptember 8., hétfő

Az emlékekről...

"Az emlékezéshez nem emlék, hanem szeretet kell, s akit szeretünk, azt nem feledjük el." - mondja William Shakespeare híres idézete.

Sokszor jutnak eszembe gyerekkori történetek, régi barátságok, iskolai események, amik már nem ismétlődnek meg soha. Arra gondolok, hogy amikor megtörténtek, talán nem értékeltem őket eléggé. Pillanatok, emlékképek, amelyeket nem élhetek át újra, arcok, szemek...amiket már nem láthatok többet.

Sokan élnek az emlékek világában, néhányan görcsösen kapaszkodnak beléjük. Amíg csak egy-egy utazást teszünk a múltba, semmi gond nincs. De ha a múltat éljük újra meg újra, nem vagyunk jó helyen. 

A mi pozíciónk ugyanis a jelenben, nem a múltban van. A jelent kell megélnünk, a pozitívumokkal és a negatívumokkal együtt.  Néha egyszerűbb, néha azonban túl nehéznek tűnik. Ennek ellenére ez a valóságunk.

Élhetünk a múltban és a jövőben is, álomvilágban, de így lemaradunk a valódi életünkről. Visszasírhatjuk a múlt pillanatait, viszont amíg ezt tesszük, a jelenünk pörög, és amikor felocsúdunk a múlt emlékeiből, ráeszmélünk, hogy kihagytunk egy csomó dolgot. Megéri?

Ugyanez a helyzet a jövővel is. Amíg álomvilágunkban töltjük időnket, lecsúszunk azokról az értékes pillanatokról, amik közben történnek, illetve a lehetőségekről, amiket kihasználhatnánk.

És igen, a valóság nem csupán pozitív események sorozata, azonban ahhoz, hogy meglássuk és értékelni tudjuk az élet pozitív oldalát, meg kell élnünk a mélységeit is. A kérdés csak annyi, hogy vállaljuk-e a kockázatot?