2014. május 9., péntek

Életről, halálról

Ma elveszítettem egy barátot. Sokan elveszítették. Hisz nem csak barát volt, hanem gyermek, testvér, szerető, munkatárs, jó ismerős. Ember volt, jó ember. Előtte volt még az élet.

Elmerengtem a saját életemen. Hogy tényleg úgy töltöm-e, ahogy szeretném; hogy észreveszek-e illetve kihasználok-e minden lehetőséget, ami az utamba kerül; hogy jól döntök-e egy adott pillanatban; ha összegeznem kellene az egészet, elégedett lehetnék-e?

Jó kérdés. A legtöbbször jól érzem magam, megpróbálom mindennek a pozitív oldalát nézni, kimutatom az érzéseimet, nyitok az emberek felé, segítek másoknak. De ott a kétely: Biztosan minden lehetőséget észreveszek? Biztosan jól döntök? Megfelelően segítek? Nem tudom. Talán nem is kell. 

Olvastam egy cikket arról, hogy a gyerekek csak a jelenben élnek, nem gondolkodnak a múlton vagy a jövőn. Csak az itt és a most számít nekik. Miért ne próbálhatnék meg így élni? Amikor csak az itt és most számít. A döntéseimet a pillanat hevében hoznám, ha észrevenném a lehetőséget, kihasználnám, ha nem, nem bosszankodnék rajta utólag. Csak élvezném azt, amim van, rengeteg időt töltenék a szeretteimmel és olyan dolgokkal, amik örömet okoznak. Miért olyan elképzelhetetlen ez? 

Köszönöm neked, hogy rávilágítottál arra, hogy nem késő változtatni, hogy soha ne adjam fel, és hogy élvezzem az életet, amíg lehet!

Nyugodj békében!





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése