2014. május 3., szombat

A "Ha...akkor..." szindróma

Gyerekként sokszor eljátszottam a gondolattal, milyen lenne más bőrébe bújva élni. Lehetnék egy kicsit szebb, kicsit vékonyabb, kicsit gazdagabb, mindegy, csak VALAKI más. 

Aztán telt-múlt az idő, és rájöttem, hogy nem élhetek másként, mint aki vagyok. Álmodozhatok életem végéig arról, hogy kihez szeretnék hasonlítani, de addig a saját éveim peregnek, anélkül, hogy élnék.

Először is különböző terveket eszeltem ki saját életem megváltoztatására. Különböző fogadalmakat tettem, nemcsak év elején, hanem év közben is. Például ha 10 kg-mal könnyebb leszek, akkor végre boldogan élhetek; vagy ha sikeresen túl leszek egy vizsgán, akkor nem fogok stresszelni többet; vagy ha sikeresen átvészelek egy orvosi beavatkozást, akkor értékelni fogom az életem stb. 

De még ha a feltétel első fele teljesült is, a második része mindig elmaradt. Olyan kudarcélményként éltem meg az összes ilyen helyzetet, ami állandó önhibáztatáshoz vezetett. Miért nem vagyok képes rá? A többieknek miért megy? Mit csinálok rosszul?

Aztán szerencsére összehozott az élet olyan emberekkel, akik rádöbbentettek arra, hogy a hiba nem bennem, csupán az elméletemben van. Amikor a fent leírt feltételek bármelyikének akarok megfelelni, egy dolog közös bennük: nem a jelenre vonatkoznak, hanem a jövőre. És amíg nem a jelenben élek, nem is fogom soha jól érezni magam. Mert a jövő csak a jelen pillanatából létezik, és válik később múlttá. Mindent a jelenből tudunk alakítani.

Így döntöttem úgy, hogy megpróbálok a jelenben élni. Nem idegeskedem a jövőn, és nem rágódom a múlton. Nem akarok más lenni, mert így vagyok én ÉN. Az egyetlen feltétel, aminek eleget teszek, az a következő: Ha boldog akarsz lenni, akkor légy az! 



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése