2014. május 25., vasárnap

Egy mellőzött érték: az alázat

Az egész life coaching tanfolyamomat végigkísérte az "alázatos" szó jelentésének tisztázása.

A Pallas Nagylexikona szerint az alázatosság az ember "saját egyéniségének csekélybe vétele, elenyésztése másokkal szemben". A Magyar Katolikus Lexikon a következőket írja: "erény, mely képessé tesz arra, hogy az ember igazságának, teremtett voltának megfelelően és törékenységének tudatában éljen. Ellentéte a gőg. Az igaz önismeretből fakad, mely megóv az elbizakodottságtól." 

 Az alázat véleményem szerint az, amikor olyan tisztelettel tudok lenni az emberek, a munkám, a munkatársaim vagy a szerelmem iránt, hogy őket magam elé helyezem. Ezt nem azért teszem, mert lebecsülöm magam, hiszen az alázatosság magában foglalja a jó önértékelést is, hanem azért, mert kellő érzelmi intelligenciával rendelkezem ahhoz, hogy felmérjem, ez a megfelelő viselkedés. 

Az alázatos ember mindig tanul a saját hibáiból, hiszen a tökéletességre törekszik. Elfogadja mások véleményét, hálás is érte. Nem ítélkezik, csupán véleményt alkot, méghozzá barátságos hangnemben. Érzelmei teljes tudatában van. 

Alázat kell ahhoz, hogy beismerjem, hibáztam, nem megfelelően viselkedtem. De ahhoz is, hogy azt mondhassam másnak, ügyes vagy, nagyszerű, amit csinálsz/ahogyan csinálod! Az őszinte dicséret az alázat egy fontos kifejezési formája. Aki nem képes erre, az nem tisztel másokat, és nem rendelkezik kellő önértékeléssel sem.

Aki törekedni szeretne az alázatosságra, annak először saját magát kell megismernie. Ha tisztában vagyunk a saját erősségeinkkel és gyengeségeinkkel, akkor tudjuk igazán, min kell változtatnunk ahhoz, hogy mind magunkat, mind másokat tiszteljük és elfogadjuk.

Egy kedves csoporttársam oldalán találtam a következő idézetet: "Ha rugalmas vagy, és hagysz másokat olyannak lenni, amilyenek, akkor egy rakás stressztől kíméled meg magad. A lelki béke a megváltozott hozzáállásból származik, nem pedig a megváltozott körülményekből." (Andrew Matthens)

Kedves Családtagok, Barátok, Ismerősök, Munkatársak! Hajrá! 


2014. május 17., szombat

A megbocsátásról

Olyan sokat olvastam már a megbocsátásról, hogy tulajdonképpen villámgyorsan meg kellene bocsátanom mindenkinek. De a gyakorlatban ez sajnos nem megy ilyen egyszerűen.

Megbocsátani annak szokás, aki megbánt, megsért, becsap, aki valami negatív dolgot követ el. 

Gary Chapman szerint ugyanúgy, ahogy a szeretetnek, a bocsánatkérésnek is megvannak a maga nyelvei. Amennyiben a sértett fél mást ért tényleges bocsánatkérés alatt, mint amit a bocsánatkérő, a megbocsátás nehezen vagy egyáltalán nem lehetséges. Chapman szerint a bocsánatkérés öt nyelve a következő:  

1. A sajnálat kifejezése

kulcsszava a "sajnálom" és ennek indoklása (mit sajnálok)

2. A felelősség vállalása

kulcsszava a "hibáztam" és ennek kifejtése (miben hibáztam)
 
3. Jóvátétel

kompenzáció felajánlása a bocsánatkérés után
 
4. Őszinte szándék magatartásunk megváltoztatására

ígéret a változásra a bocsánatkérés után
 
5. Megbocsátás kérése

"Kérlek, bocsáss meg!"

Ez az öt bocsánatkérő forma segíthet a megbocsátási folyamatban. Azonban ez csak akkor működik, ha a sértő fél tisztában van azzal, hogy megsértett valakit. Mi történik abban az esetben, ha haragszunk valakire, akinek fogalma sincs róla? Haragszunk rá, mert megbántott minket, az meg még inkább felháborít, hogy még bocsánatot sem kér. Hogyan tudunk így megbocsátani?

Nálam ebben az esetben az őszinteség és a szeretet a kulcs. Elmondom az illetőnek őszintén és szeretettel, hogy megbántott, csak az érzéseimről beszélve. Ha elég intelligens, megérti, és bocsánatot kér. Ha nem, legalább őszintén beszéltem az érzéseimről, így a bennem lévő feszültség csökkent. 

Vannak olyan esetek, amikor valaki nem tud megbocsátani, mert annyira nagy a fájdalma. Sajnos ezzel csak a magában lévő haragot táplálja folyamatosan, ahelyett, hogy a pozitív dolgokra koncentrálna. A tanácsom ilyen egyszerű: Ha nem tudsz megbocsátani valakinek, bocsáss meg magadnak azért, hogy nem tudsz neki megbocsátani. Mindig a szeretet vezérelje a cselekedeteidet. 




2014. május 9., péntek

Életről, halálról

Ma elveszítettem egy barátot. Sokan elveszítették. Hisz nem csak barát volt, hanem gyermek, testvér, szerető, munkatárs, jó ismerős. Ember volt, jó ember. Előtte volt még az élet.

Elmerengtem a saját életemen. Hogy tényleg úgy töltöm-e, ahogy szeretném; hogy észreveszek-e illetve kihasználok-e minden lehetőséget, ami az utamba kerül; hogy jól döntök-e egy adott pillanatban; ha összegeznem kellene az egészet, elégedett lehetnék-e?

Jó kérdés. A legtöbbször jól érzem magam, megpróbálom mindennek a pozitív oldalát nézni, kimutatom az érzéseimet, nyitok az emberek felé, segítek másoknak. De ott a kétely: Biztosan minden lehetőséget észreveszek? Biztosan jól döntök? Megfelelően segítek? Nem tudom. Talán nem is kell. 

Olvastam egy cikket arról, hogy a gyerekek csak a jelenben élnek, nem gondolkodnak a múlton vagy a jövőn. Csak az itt és a most számít nekik. Miért ne próbálhatnék meg így élni? Amikor csak az itt és most számít. A döntéseimet a pillanat hevében hoznám, ha észrevenném a lehetőséget, kihasználnám, ha nem, nem bosszankodnék rajta utólag. Csak élvezném azt, amim van, rengeteg időt töltenék a szeretteimmel és olyan dolgokkal, amik örömet okoznak. Miért olyan elképzelhetetlen ez? 

Köszönöm neked, hogy rávilágítottál arra, hogy nem késő változtatni, hogy soha ne adjam fel, és hogy élvezzem az életet, amíg lehet!

Nyugodj békében!





2014. május 3., szombat

A "Ha...akkor..." szindróma

Gyerekként sokszor eljátszottam a gondolattal, milyen lenne más bőrébe bújva élni. Lehetnék egy kicsit szebb, kicsit vékonyabb, kicsit gazdagabb, mindegy, csak VALAKI más. 

Aztán telt-múlt az idő, és rájöttem, hogy nem élhetek másként, mint aki vagyok. Álmodozhatok életem végéig arról, hogy kihez szeretnék hasonlítani, de addig a saját éveim peregnek, anélkül, hogy élnék.

Először is különböző terveket eszeltem ki saját életem megváltoztatására. Különböző fogadalmakat tettem, nemcsak év elején, hanem év közben is. Például ha 10 kg-mal könnyebb leszek, akkor végre boldogan élhetek; vagy ha sikeresen túl leszek egy vizsgán, akkor nem fogok stresszelni többet; vagy ha sikeresen átvészelek egy orvosi beavatkozást, akkor értékelni fogom az életem stb. 

De még ha a feltétel első fele teljesült is, a második része mindig elmaradt. Olyan kudarcélményként éltem meg az összes ilyen helyzetet, ami állandó önhibáztatáshoz vezetett. Miért nem vagyok képes rá? A többieknek miért megy? Mit csinálok rosszul?

Aztán szerencsére összehozott az élet olyan emberekkel, akik rádöbbentettek arra, hogy a hiba nem bennem, csupán az elméletemben van. Amikor a fent leírt feltételek bármelyikének akarok megfelelni, egy dolog közös bennük: nem a jelenre vonatkoznak, hanem a jövőre. És amíg nem a jelenben élek, nem is fogom soha jól érezni magam. Mert a jövő csak a jelen pillanatából létezik, és válik később múlttá. Mindent a jelenből tudunk alakítani.

Így döntöttem úgy, hogy megpróbálok a jelenben élni. Nem idegeskedem a jövőn, és nem rágódom a múlton. Nem akarok más lenni, mert így vagyok én ÉN. Az egyetlen feltétel, aminek eleget teszek, az a következő: Ha boldog akarsz lenni, akkor légy az! 



2014. május 1., csütörtök

Lépd át a saját korlátaid!

Nagyon jók vagyunk a kifogások gyártásában, mondhatni profik. Beszéljünk itt akár csupán kis dolgokról, mint mosogatás, takarítás, a szemetes kiürítése, időben lefeküdni vagy kevesebbet káromkodni, illetve nagyobbakról, mint lefogyni, megszerezni a nyelvvizsgát, jó ember lenni, soha többé nem stresszelni, meggazdagodni stb. 

Nagyon jó kifogás:

1. a halogatás: majd holnap elmosogatom; majd jövő héten elmegyek futni; a jövő hónapban beiratkozom egy nyelviskolába

2. a nem vagyok rá képes: úgyse tudok időben lefeküdni, meg se próbálom; az egész családom szegény volt, miért pont nekem sikerülne meggazdagodni

3. a miért pont én csináljam: miért pont nekem legyen diplomám, hisz annyi diplomás van; miért pont én vigyem le a szemetet, amikor megteheti a párom is; miért legyek kedves valakivel, amikor más se az velem

4. a miért/hogyan csináljam: mi hasznom lesz abból, ha nem káromkodom többet; ugyan, hogyan tudnék stresszmentesen élni; hogyan tudnék lefogyni, nézzél már rám

5. a miért én változzak: miért én legyek türelmesebb, amikor rossz a munkahelyem; miért én legyek vékonyabb, amikor az egész családom kövér; miért én változzak, amikor a páromnak kellene; miért én legyek jó ember, amikor az egész világ gonosz

Ugye nem ismeretlenek számotokra az elhangzottak? Ha nem a saját szátokból, akkor a környezetetektől biztosan hallottatok már hasonlót. De vajon miért gyártjuk magunknak a kifogásokat? A kifogás egy énvédő mechanizmus, magunknak gyártjuk őket megnyugtatásképpen, törekedve a vélt egyensúly megtartására. Pedig kifogásokat akkor hozunk létre, amikor a gondolataink nincsenek összhangban az érzéseinkkel és/vagy a cselekedeteinkkel. És ha ez a hármasság hosszabb időn át nem áll fenn, az a személyiségünk torzulásához vezethet. 

Mit lehet tenni a kifogásgyártás ellen? A legfontosabb, azonosítani kell őket (talán ez a legnehezebb). Amint képesek vagyunk eldönteni, hogy amire gondoltunk, esetleg ki is mondtunk, bizony egy kifogás, abban a pillanatban válasszuk a másik utat. És hogy mi ez a másik út? A tett. Tedd meg, amit eddig nem mertél! Bármikor, bárhol, MAGADÉRT! 

Ha van egy jó történetetek kifogásgyártókról, esetleg bővíteni szeretnétek a kifogásfajtákat, írjátok meg nekem! És nem utolsósorban, élvezzétek a hosszú hétvégét!

Forrás: www.hotdog.hu