2014. március 16., vasárnap

Hogy miért tartós kÖRÖMlakk? Az élet célja az öröm, a boldogság, hogy minden pillanatban azt érezd, igen, nagyszerűen vagyok. Mindenben meg lehet találni. Ehhez nyújtok segítséget, akár az írásaim által, akár személyesen.

Célom az, hogy feldobjam egy-egy napodat, hogy bizalommal fordulj hozzám, ha egy nehézséget nem tudsz önállóan megoldani. Hosszú volt az út, amíg eljutottam idáig. Nem hittem el, hogy sikerülhet, de mégis itt vagyok, mert voltak, akik segítettek és bíztak bennem. Most már tudom, hogy mikor és miben tévedtem.

Szeptemberben kezdődött. Elegem lett magamból, abból, hogy állandóan morgok, dühös vagyok a világra, hogy a hibát mindig másban keresem. Úgy döntöttem, először testileg hozom rendbe magam. Bele is kezdtem a mindennapi sportolásba. Nem is hittem volna, hogy belefér az életembe. Naponta sportolni? Ugyan...Viszont ha az ember valamit igazán szeretne, megoldja. Én a FLABéLOS mellett döntöttem, "napi 10 percem csak lehet magamra" alapon. A testedzés hozta magával a lelki fejlődést is. Nagyon jó trénerem volt, akinek a mai napig rengeteget köszönhetek, aki terelgetett az úton, és visszalökdösött, amikor letértem. Ő támogatott abban is, amikor azzal álltam elő, hogy bizony én szívesen elvégeznék egy life coaching tanfolyamot. Egymást követték az események. Hogy a tanfolyam hatására-e vagy együttesen a testmozgással, nem tudom. Az eredmény viszont látható, érezhető. Itt vagyok, tartok, ahol tartok, segítek. Végre azzal töltöm az időmet, amivel igazán szeretném. 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése